©2017 KözHely                 ©2011 Manifeszt Alapítvány                   1131 Budapest, Fáklya utca 4.                          a.kozhely@gmail.com                             +3620/33 915 99

  • Facebook - Black Circle

October 27, 2019

September 24, 2019

September 22, 2019

September 22, 2019

September 8, 2019

Please reload

Korábbi bejegyzések

Anyák versus köd

2019/09/22

 

Köd. Beférkőzik a gallérunkon át a ruha alá, észrevétlenül és elkerülhetetlenül nedvessé válik minden, amivel érintkezik. Megfoghatatlan. Kivédhetetlen. És közben semmi különös. Megnyomja a kedélyünket, de nem legálisan: panaszkodni, kifogásokat felvonultatni nem ér. Nem mondunk le azért még programot, nem szervezzük át a napot, mint amikor esik. Minden megy a maga kerékvágásában tovább, mintha mi sem történt volna, csak - na bumm - ködben. 

 

Persze ködből is van többféle. Van az a fajta, amin bővelkedve átsüt a nap. Úgy hivatkozunk rá, hogy a szokottnál kicsit párásabb a levegő. Van a rendes őszi, hol leereszkedő, hol feloszló, foltokban tanyázó. Előnye, hogy kis szervezéssel könnyen ki- és elkerülhető, de ha bele is futunk, kibírjuk. És van az áthatolhatatlan, amikor az orrodig sem látsz. Kell valaki, aki kivezet.

 

Anyaként a ködfoltokról, amikbe belefutunk, nem szoktunk beszélni. Ha jelentéktelenek, akkor nyavalygásnak tűnhet, azért, ha zavaróak és komolyak, azért. Tabu. Nincs rá idő és mód. Nincsenek meg rá a belső engedélyeink és nincs is igazán kivel. Pedig az anyává válást, legyen az első, vagy sokadik, rendeltetésszerűen veszi körül a köd. Nem mint jó vagy rossz, hanem mint jelenség. Rendeltetésszerű, mondhatnám, fizikai törvényszerűség, hogy a külső hatás nem hagyja változatlanul a rendszert. A változásokat pedig, amiket az anyaság hoz, el kell helyezni az előtte fennálló jól működő életbe, ami nem egyszerű. Nincs is segítségünk hozzá, mint régen, amikor bevett szokás szerint anyáink és nagyanyáink ezzel egyenlíthették ki a több generáció együttéléséből fakadó bosszúságainkat. Van viszont helyette nehezítő elvárás bőven, ami ránk nehezedik. 

 

A társadalmunkban, közösségünkben "normális"-nak kikiáltott dolgok képezik igazából a ködfoltjaink legnagyobb részét, általánosságban véve is, és anyává váláskor sem különben. Mert lehet, hogy öntudatosan úgy tekintünk magunkra, mint autonóm kiforrott önálló emberre, aki biztosan áll a lábán és megvan a dolgokról a maga véleménye. Bármennyire is igaz ránk ez az állítás az élet kipróbált területein, az új élethelyzetben a "normális"-nak véltek ködfoltokként kúsznak be és megkérdőjelezik néhány gondolatunkat, az érzésünket, kikezdik az összeszedettségünket és elveszik az eddigi önbizalmunkat. Jogos-e? Szabad-e? Tévéből, magazinokból, felszínes beszélgetésekből, facebook és instagram posztokból, megfigyeléseinkből, amiket magunk körül látunk, nem derül ki, hogy nem vagyunk egyedül, sőt, ennek ellenkezőjéről győznek meg. Egyedül, hallgatásban, megnemértetten és összezavartan azokkal az érzésekkel, amik a "normális" hoz mérten kimondhatatlanok. 

 

Hát nem! Kimondhatók. Vállalhatók. Nem vagyunk egyedül. A valóságban az a normális (idézőjel nélkül), hogy az anyákban felmerülnek kérdések, kételyek, időnként félelmek, és azok kitisztázásában szükségünk van egymásra, hogy jobban megértsük önmagunkat. A gyerekünk pár óra leforgása alatt születik meg, amikor anyává válunk, de valljuk be, évek, mire azt érezzük, hogy már nem a terhesség időszakát éljük, csak ezúttal kívül hordva és a babánk fizikailag és lelkileg is autonóm lénnyé válik. Az anyaságunk megszilárdulásához is több idő kell, mint egy szülés és több segítség, mint amennyi általánosan manapság megadatik. 

 

Az AnyaHely kezdeményezésünk a KözHelyben arról szól, hogy együtt oszlassuk a ködöt. Hogy könnyítsünk az anyaként kezdetben újdonságként ránk szakadt elszigeteltségünkön és együtt legyünk, közösen. Hogy kényelmesen, nyíltan, tabumentesen és biztonsággal tudjunk beszélni mindarról, ami foglalkoztat. Hogy a média sugallta elvárások helyébe új "normális"-t képezzünk, amiben jól elférnek és természetesek a kérdések, a kételyek és a félelmek is. Hogy legyen két óránk önmagunkra, miközben a babát magunk mellett tudjuk, és hogy minderről meggyőződéssel állíthassuk: jár. 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Please reload

Follow Us
Please reload

Search By Tags
Please reload

Archívum
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square