Fekete Ádám után


Fekete Ádám volt az első vendégünk a test, testkép, testiség körül megélt szégyenek témájában. Aki ismeri, látta színpadon, olvasta a nyilatkozatait, tudja róla, milyen - ha lehet ezt mondani - magától értetődően él együtt, viseli a mozgássérültségét.

Ha már szégyen, legyen kövér. Ruházzuk fel szinonimákkal, hogy biztosan felismerjük. Ciki. Kínos. Gáz. Égő. Durva. Súlyos. Kellemetlen. Valaki tüntessen el! Legyek már máshol! Basszus… És a szégyenünkre adott reakcióink: összezsugorodás kívül belül, visszahúzódás, elcsendesedés vagy éppen támadás, agresszió, düh. Az itt és most lehetséges kapcsolódásban minden, csak nem az egymásra figyelő jelenlét.

Amit a beszélgetésben Ádámmal megéltünk, az mindennek az ellenkezője.

Megpróbáltuk ízekre, filmkockánként darabokra bontva megérteni az életstratégiáját, hogy eltanulhassuk, újrahasznosíthassuk és mi kérdezők és a hallgatóság is alkalmazni tudjuk saját életünkben. Ahányan ott voltunk, annyi féle útravalót kaptunk tőle. Bizalmat önmagunkban, másokban és az életben. A testünk tiszteletét és a róla való gondoskodás szentségét. A tökéletlenség természetességét, az élet velejárójaként való felfogását. Az örömöt és a hálát az ebből kibuggyanó kreativitásért és új helyzetekért. Az értékelését annak, ami van.

Maradandó élmény volt. Köszönjük neki és nektek.


Korábbi bejegyzések
Archívum
Search By Tags
No tags yet.
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square