A pitypanglámpa margójára

Sokmindennel szembesültünk, miközben a kezeink alatt kiforr a KözHely. Legfőképp önmagunkkal. Bízni tanultunk; egymásban, az időben, ami mindent megold és egyszercsak úgyis elérkezik, abban, hogy úgy is jó lesz, ha más csinálja, abban, hogy a nemtökéletes is elfogadható, sőt, jó és még akkor is, ha a másik ízlését tükrözi, nevét jegyzi. Szembesültünk a satnya, újdonsült, remegő lábakon álló, össze-összecsukló bizalmunk megtestesítőjével, a pitypanglámpa-jelenséggel. Nektek mi jut róla eszetekbe? Én mindig vágytam rá, de sose szántam rá magam. Képzelhetitek, micsoda érzelemviharon kellett átverekednem, mire keresztülnyomtam magam Csilla javaslatán, hogy ezáltal nemhogy saját négy falam közt, de előttetek itt a KözHelyben is felvállaljam ezt a dizájnosnakkinéző környezettudatosságbenyomásátkeltő remek ár-értékarányának köszönhetően ellenállhatatlanulkorrumpáló tömeggyártásútucatterméket! Mert ti eljöttök majd, fölnéztek és bizony azonosítotok vele, ezzel a szégyenteljes cédával. Mintha én lennék az magam, aki lóg fölöttetek a plafonról, a meghosszabbításom, a névjegyem, a megtestesítőm.

Mindannyiunknak feltűnt, hogy egy-egy ilyen alig azonosítható apró kis búvópatak érzés mekkora csattanásokká, sértődésekké, szorongásokká eszkalálódott pillanatok alatt, megszámlálhatatlan fronton. Fogcsikorgatva, töröttségünket így-úgy leplezni igyekezve mutatjuk meg magunkat a világban és persze, nektek is. Meglepődve tapasztaljuk, mennyire nem mindegy, mivel azonosítotok bennünket, külön-külön egyesével és együtt. Aztán kimondjuk, jót mosolygunk rajta és végül beleköltözünk. Önmagunkba, egymásba és a formálódó közösségünkbe. #ezisenvagyok


Korábbi bejegyzések